EN

A CSI-COP projekt konzorciumának magyar tagja, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a kutatás és a technológia területén támogatja a lányokat és a nőket. 2008-as megalapítása óta képviseli a nemek…

Rami 2019. tavaszán csatlakozott az Egyesület Nagyköveti hálózatához, így a nyári táborban is részt vehetett, ahol a STEM területekhez közel álló szakmák, karrierutak, izgalmas és reális lehetőségekek bemutatása mellett a…

Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya az IUPAC megalapításának 100. évfordulója alkalmából több rendezvényt szervez 2019-ben. Ezek egyike volt a  “Kutató nők a kémiában” eseményünk,  mely a kémikus (vegyész, vegyészmérnök, biomérnök,…

A NaTE már évek óta dolgozik azon, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését keltse fel a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. E törekvés szerves részeként valósul meg évröl évre…

A tudományos területen dolgozó hölgyek esetében sokak számára a nőies öltözködés a női mivoltuk egyetlen megnyilvánulása a munka során. Egyértelmű, hogy egy kutatóintézetben nem sűrűn találkozunk mélyen dekoltált blúzokkal és…

A 2018. április 26-án a NaTE Nagykövetek is részt vettek a Lánok Napja valamelyik helyszínén és erről beszámolót is készítettek. Varga Eszti Nagykövetünk idén a T-Systems Magyarország Zrt. programjára látogatott el…

2017 elején, az Educatio kiállításon odamentem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem standjához, hogy érdeklődjek a továbbtanulási lehetőségekről. Teljesen véletlenül az ITK-sokhoz álltam be, ahol szóba elegyedtem az egyik kiállítóval, akiről…

Nagykövetek mesélnek arról, nekik mi az eddigi STEM sztorijuk, hova vezet, és miért fontos nekik is a Lányok Napja! Sziasztok! Kasnya Csilla vagyok, a Nők a Tudományban Egyesület egyik székesfehérvári…

Page 1 of 41 2 3 4

© 2024 Nők a Tudományban Egyesület | Minden jog fenntartva.