EN         EN

Rami 2019. tavaszán csatlakozott az Egyesület Nagyköveti hálózatához, így a nyári táborban is részt vehetett, ahol a STEM területekhez közel álló szakmák, karrierutak, izgalmas és reális lehetőségekek bemutatása mellett a lányok különféle “soft-skill” tréningeken is fejlesztik készségeiket.  2 évvel ezelőtt kezdődött, mikor a Hamvas Béla Gimnáziumban a „Csodák a Hamvasban” című versenyen bemutattam a vízgőz…

Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya az IUPAC megalapításának 100. évfordulója alkalmából több rendezvényt szervez 2019-ben. Ezek egyike volt a  “Kutató nők a kémiában” eseményünk,  mely a kémikus (vegyész, vegyészmérnök, biomérnök, egészségügyi mérnök) kutatónők munkáját igyekszik támogatni. A rendezvényen sikeres női kutatók osztották meg tapasztalataikat a fiatalabbakkal, doktorandákkal és posztdoktorokkal.  A résztvevők  Dr. Balázsi Katalin, MTA EK…

A NaTE már évek óta dolgozik azon, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését keltse fel a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. E törekvés szerves részeként valósul meg évröl évre a Nagyköveti nyári tábor. Az idei táborunkat már hagyományosan az ország első digitális közösségi alkotóműhelyével, a Makerspace.hu bevonásával, telephelyükön a Grundon tartottuk. Napközben a lányok “makerkedtek”, próbáltak megfelelni…

A tudományos területen dolgozó hölgyek esetében sokak számára a nőies öltözködés a női mivoltuk egyetlen megnyilvánulása a munka során. Egyértelmű, hogy egy kutatóintézetben nem sűrűn találkozunk mélyen dekoltált blúzokkal és tűsarokkal, és ugyanígy egy harsány smink is szakmaiatlannak tüntetheti fel viselőjét. De hogyan öltözködjünk, ha szeretnénk megőrizni egyéniségünket, nőiségünket úgy, hogy szakmaiságunkon se essen csorba?…

Nagykövetek mesélnek arról, nekik mi az eddigi STEM sztorijuk, hova vezet, és miért fontos nekik is a Lányok Napja! Sziasztok! Kasnya Csilla vagyok, a Nők a Tudományban Egyesület egyik székesfehérvári nagykövete. Már kiskoromban is érdekelt a matematika ezért, már az első osztályt is egy matekos suliban kezdtem. 8.-os koromban mentem el először Lányok Napjára az…

A  Nők a Technológiában és Innovációban Fórum (Women in Innovation & Technology Forum) megeszervezésével csatlakoztunk ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, melynek elindítója az ENSZ női tagozata és célja a nők és a lányok karrierjének hatékony támogatása, illetve felgyorsítása az innovációban, a technológiában és a vállalkozói szférában. Ezzel is támogatva az ENSZ 2030-re előirányzott Globális Céljait a…

Magyarországon az SAP Hungary Kft. a Nők a Tudományban Egyesülettel együttműködve  Stanford Egyetem WiDS konferencia programjához  először csatlakozva 2017. február 3-án a Budapesti Corvinus Egyetemen szervezte meg a Women in Data Science konferenciáját.A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy nemektől függetlenül inspirálja a jövő adattudósait. A XXI. század egyik legkeresettebb és legmenőbb foglalkozásának számít az adattudós, akiknek hiánya azonban számos szektorban…

Az idei Lányok Napja sikeresebb volt, mint valaha, az idén több díjjal is elismerték a közös munkánkat (Google Rise, Euroguidance-díj) és túl vagyunk egy teltházas Kutatók Éjszakáján. Büszkék vagyunk arra, hogy ezeket az eredményeket egy nagyszerű nagyköveti csapat aktív támogatása mellett értük el. A kezdetektől szeretnénk, ha nem csak belelátnának abba, ami a Lányok Napja…

A makerspace.hu alkotóműhely a NaTE irodába, a Zipernowsky galériába települt ki egy napra. A program szerint egy Mars misszió fél napját szimuláltuk, mely során robotot kellett építeni és szimulált környezetben irányítani: a Mars-járó ki kell menjen a terepre és ott feladatokat hajt végre. Egy 4 fős csapat irányított egy Mars-járót. A feladat: Egy súlyosan megsérült Marsjáróhoz…

A Nők a Tudományban Egyesület a természettudományok iránt érdeklődő nagykövetei 2016. első félévében izgalmas programokban vehettek részt. A programok célja az volt, hogy a résztvevő lányokat olyan tudással vértezzük fel, azon készségeit fejlesszük, amely az iskolarendszerben nem szerezhető meg, de a tudományos pályán mégis elengedhetetlen. Emellett kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a női esélyegyenlőség ügyét…

© 2022 Nők a Tudományban Egyesület. Minden jog fenntartva.