EN

2018. februárjában a Morgan Stanleyvel közösen elindított SMARTIZ programunkban résztvevő lányok részére háromnapos tábort szervezünk, melynek célja hogy izgalmas programok segítségével egy jó csapatot is kovácsoljunk résztvevőkből és jó élményekkel…

A NaTE Nagyköveti tábora idén a makerspace.hu telephelyén zajlik. Esténként Science meet up-okkal és csapatépítő programokkal színesítjük a programot.

  Ezen a napon Európa-szerte több mint 300 városban fiatalok ismerkedhetnek a kutatói pályával, annak szépségeivel és kihívásaival, népszerűsítve a természettudományokat, megmutatva, hogy kutatónak lenni is egy izgalmas hivatás. Aki…

Manapság az informatika már korántsem csak a számítógépekre korlátozódik, ott van a telefonokban, az autókban, és sok-sok más hétköznapi eszközben is. Ha Neked szól a NaTE új programja! Látogass el…

A SCIndikátor tudománykommunikációs mentorprogram célja felkutatni azokat a hazai és határon túli pályakezdő technológia-orientált területeken tanuló és dolgozó, tehetséges és kreatív alap-, mesterszakos és doktorandusz hallgatókat, akik saját tudományos vagy…

A SCIndikátor egy izgalmas tudománykommunikációs mentorprogram, melynek célja, hogy felkutassa és bemutassa a jövő tudományos példaképeit, olyan egyetemistákat és Phd hallgatókat, akik a XXI. század közönsége számára izgalmasan és lebilincselően, ugyanakkor…

Egyesületünk 2013-ban alapította meg a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat. Hiszünk benne, hogy a sikeres kutatók és innovátorok felkutatása, bemutatása és jutalmazása kiemelten fontos Magyarország tudományos és gazdasági versenyképessége szempontjából….

Lányok Napja 2019 – A jövőd ma kezdődik! Egy nap, amikor az addig ismeretlen labirintusok hirtelen bebarangolhatóvá válnak. Amikor az ország leginspirálóbb vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei tágra nyitják kapuikat a…

Évek óta azon dolgozunk, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését felkeltsük a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. E törekvés szerves részeként valósul meg évről évre a nyári Nagyköveti STEM…

  TUDÁS – PÁLYAVÁLASZTÁS – LEHETŐSÉG Izgat a számok világa és szeretnél jobban belelátni, hogy mire és hogyan lehet ezt használni?  Tarts velünk, és mi megmutatjuk, hogy a tanulás élmény…

Page 3 of 4 1 2 3 4
© 2024 Nők a Tudományban Egyesület | Minden jog fenntartva.