Lányok Napja 2014 – nyitórendezvény

Budapest , Magyarország

2014-ben a Lányok Napja nyitórendezvényét az MTA Wigner Fizikai Kutatóintézet és a Nők a Tudományban Egyesület együttműködésében került megrendezésre. A rendezvényt Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az idei Lányok Napja program fővédnöke nyitotta meg. Az ezt követő kerekekasztalbeszélgetés fő témái a Az Y generáció technológiai és innovációs pályák felé orientálása, valamint az informatikai és...

Nőként férfias szakmában

Budapest , Magyarország

„Zömében férfi kollégái vannak a munkahelyen? Nevezték már csodabogárnak, mert férfias szakmában helyezkedett el? Próbálták lebeszélni a pályaválasztásnál, mondván ez nem lánynak való hivatás? Ossza meg tapasztalatát hasonló cipőben járó nőkkel!” Ezzel a felhívással indult a „Nőként egy férfias szakmában” meetup, amely a Jobline Női Karriernapjának keretében került megrendezésre, s mint a címéből sejthető, olyan...

Lányok Napja 2015 – nyitórendezvény

Budapest , Magyarország

2015-ben a Lányok Napja nyitórendezvényére immáron második alkalommal a MTA Wigner Fizikai Kutatóintézet és a Nők a Tudományban Egyesület együttműködésében kerül megrendezésre. Ezen rendezvényen hivatalosan is megnyílt a lehetőség arra, hogy a középiskolás lányok jelentkezzenek az április 23-i Lányok Napjára. Mindezt a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és a program harminc fiatal nagykövete együtt egy piros...

Tanárok Napja

Hotel Novotel Budapest Danube Bem rkp. 33., Budapest, Magyarország

A Nők a Tudományban Egyesület idén 5. alkalommal, április 28-án rendezi meg az országos Lányok Napja programot. Ezen jubileum alkalmával szervezzük meg a Tanárok Napja rendezvényünket 2016. április 1-jén.   A program során követhető és inspiráló mintákkal találkozhatnak: középiskolás és egyetemista diáklányokon keresztül megismerkedhetnek néhány olyan példával, amely mintaszerű és motiváló lehet a korosztály számára. A...

NaTE a Kutatók Éjszakáján

Zipernowsky Stúdió Bartók Béla út 33., Budapest, Magyarország

Nők a Tudományban Egyesület és a Google bemutatja A NaTE programjának középpontjában az ENSZ “Millennium Project”-je által megfogalmazott 15 globális kihívás áll, amelyek alapjaiban határozzák meg az emberiség jövőjét. A 15-ből kilenc kihívással a látogatók egy-egy állomáson játékos formában, olykor agytornára késztető formában találkoznak és adnak rá választ a feladatmegoldásokon keresztül. Itt személyesen megismerhetnek olyan ...

Nők a Tudományban kerekasztal

MTA székház - Felovasóterem Széchenyi István tér 9., Budapest, Magyarország

Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő kerekasztal-beszélgetésben valamennyi tudományterület – az élő és élettelen természettudományok, valamint a bölcsészet- és társadalomtudományok – művelői képviseltetik magukat, a tudomány iránt elkötelezett kutatónők vitatják meg saját tapasztalataik alapján azokat a problémákat, amelyekkel pályájuk során nőként szembesültek, és igyekeznek a beszélgetés során felvetett kérdésekre megoldási javaslatokat is megfogalmazni. A meghívott...

Female Heroes in IT – Meetup

Budapest , Magyarország

Az informatika és a tudomány világából mindig csak olyan történetek forognak a köztudatban, amelyek szinte kivétel nélkül férfiakról szólnak. Pedig rengeteg olyan történet van, ami  nagy mértékben kihat mai életünkre is, és ha széles körben ismertté válna, akkor talán a nőknek is kevesebb előítélettel kellene megküzdeniük a számítástechnika területén. Hívjuk hétköznapi hősnőknek azokat a hölgyeket, akik...

Tanárok Napja – 2017. november 30.

Morgan Stanley Lechner Ödön fasor 8., Budapest, Magyarország

A Tanárok Napja esemény célja, hogy a résztvevő pedagógusoknak segítséget nyújtson abban, hogy támogatni tudják a tanulókat a számukra legmegfelelőbb továbbtanulási lehetőség, szakma, karrier megtalálásában, a pályaválasztási döntéseik meghozatalában. Kikre számítunk? A november 30-i Tanárok Napja esemény  a VIII-IX. kerületi középiskolákban matematikát, informatikát tanító pedagógusok és osztályfőnökök számára nyitott elsősorban. Miért lesz különleges ez a Tanárok...

Women & Digital Future – Karrierinspiráció 1. nap

Zipernowsky Stúdió Bartók Béla út 33., Budapest, Magyarország

Women & Digital Future – Karrierinspiráció a GE-től két alkalmas ingyenes programsorozat egyetemista lányoknak Gondolkodtál már azon, hogy mi lesz öt év múlva? Hol fogsz elhelyezkedni az egyetemi évek után? Ha hasznát vennéd egy szakmai előadásokkal tarkított karrierinspirációnak, szeretnél betekintést nyerni egy innovatív nagyvállalat működésébe, érdekel, melyek a modern munkaerőpiac elvárásai, szeretnél ismeretséget kötni hozzád...

Women & Digital Future – Karrierinspiráció

Zipernowsky Stúdió Bartók Béla út 33., Budapest, Magyarország

Meet-up és UX (user experience) design workshop Az ingyenes worshopon a UX, azaz a user experience kérdéskörével fogunk bővebben foglalkozni: megismerkedünk a terület kihívásaival, majd a felhasználói felülettervezés és a kutatói-fejlesztői területek közös nevezőit kutatjuk egy megoldásorientált Design thinking workshop keretében.  Ha hasznát vennéd egy szakmai előadásokkal tarkított karrierinspirációnak, szeretnél betekintést nyerni egy innovatív nagyvállalat...