A Nők a Tudományban Egyesület nagykövetei 2016. első fél évében izgalmas programokban vehettek részt. A programok célja az volt, hogy a bekerült tehetségek azon készségeit fejlesszük, amely közvetlen módon hozzájárul ahhoz, hogy minél jobb egyetemekre, ösztöndíjakra, később kutatóintézményekbe pályázhassanak (pl. professzionális célú közösségi média használat, blogépítés, “storytelling módszerű” én történet mindenkiről „Én és a tudomány” címmel).

A program három tréning és egy három napos “Makerspace-tábor” keretei között valósult meg. Kiegészítő program részeként a nagykövetek látogatást tehettek technológiai cégeknél, kutatóintézeteknél és egyetemeken a Lányok Napja  program keretében.

A NaTE alapvető céljával összhangban a nagykövetek feladata, hogy hitelesen képviseljék az esélyegyenlőség ügyét mind a további tehetséges fiatalok „toborzása” során, mind az intézményekkel való kommunikációban. Ezen a programok támogatják őket abban is, hogy ezt a feladatot is magabiztosan lássák el.

A félév során megvalósult programok után a Nagyköveti Hálózat résztvevő tagjai még biztosabbak lettek az érdeklődésüket és továbbtanulási terveiket illetően, miközben nyitottak lettek addig ismeretlen területek irányába is.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, az NTP-MTTD-15-0141 számon nyilvántartásba vett “Tehetséges középiskolás lányok tudományos, műszaki pályán való érvényesülésének támogatása” című pályázat keretében valósult meg, az NTP, az EMMI és az EMET támogatásával.