EN

Sustainergy V.- Nemzetközi Megújuló Energia Ifjúsági Verseny

A verseny országos fordulója után február 14-21 között került megrendezésre idén már 5. alkalommal a Sustainergy verseny Izraelben. A csapatok tagjai a verseny előtt nem is ismerték egymást, minden csapatban volt mind izraeli, mind másik országból származó 11.-12.-es diák. Összesen 12 ország mérkőzött meg, az idei téma keretein belül elkészített projektjével, mely az energia tárolás volt.
A projekteket az utolsó milliméterig ki kellett dolgozni, végül pedig a verseny egy hetének végén a neves zsűri tagjai előtt 12 percben bemutatni, majd 3 percig a kérdéseiket megválaszolni. Az én projektem az úgynevezett Cooperative Energy, teljes nevén Supercapacitor Storage Ecosystem controlled by an AI -Demand Response Initiative, azaz szuperkapacitásban tárolt energia ökoszisztéma, amely egy mesterséges intelligencia által van irányítva. Ezzel a projekttel, két csapattársammal együtt a 4. helyen végeztünk, a 13 csapat közül (az első 4 lett bejelentve).
Számomra életem egyik legszebb élménye volt. Mind a kultúrák sokasága, Izrael elbűvölő sivatagjai, és az egy hetes alvásmentes munka. Hálás vagyok, hogy részt vehettem, és még most is nehezen hiszem el, már magában azt, hogy kijutottam a versenyre. Az emberek akikkel itt találkoztam, lenyűgöztek tudásukkal, sokszínű személyiségükkel, remélem később is az életem részei lesznek.
Sokat tanultam az egy hét alatt, mind tudományos szempontból, mind a kultúrákról amik körülvettek, a csapatmunkáról és természetesen az engem körülvevő emberek lenyűgöző ötleteiről is.
Varga Eszti
  
 
Megosztás:

Write a comment:

*

Your email address will not be published.

© 2024 Nők a Tudományban Egyesület | Minden jog fenntartva.