Nagykövetek programjai – Nők a Tudományban Egyesület

Nagyköveti Hálózatunk tagjai számára lehetőséget biztosítunk olyan programokon való részvételre, ahol saját készségeiket is fejleszthetik, de segítséget kaphatnak a pályaválasztási döntéseik meghozatalában is, olyan követhető szerepmodelleket mutatunk be nekik, amelyek megerősítik őket abban, hogy lányoknak is van keresnivalójuk a STEM területekhez közel álló szakmában. Erről időről időre itt is beszámolunk.

A NaTE már évek óta dolgozik azon, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését keltse fel a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. E törekvés szerves részeként valósul meg évröl évre a Nagyköveti nyári tábor. Az idei táborunkat már hagyományosan az ország első digitális közösségi alkotóműhelyével, a Makerspace.hu bevonásával, telephelyükön a Grundon tartottuk. Napközben a lányok “makerkedtek”, próbáltak megfelelni…

A 2018. április 26-án a NaTE Nagykövetek is részt vettek a Lánok Napja valamelyik helyszínén és erről beszámolót is készítettek. Varga Eszti Nagykövetünk idén a T-Systems Magyarország Zrt. programjára látogatott el a Lányok Napján a Kitchen Budapestnél vendégeskedett. “A Lányok Napja számomra idén is az év egyik legjobb napja volt. ;-) Idén már igaz nem azt…

Május utolsó szombatján ismét a Zipernowsky Galériába hívtuk Nagyköveteinket egy ismeretterjesztő és motiváló workshopra. Délelőtt néhány olyan az orvostudomány, a mérnöki és az informatika területén dolgozó hölggyel találkozhattak, akik meséltek karrierútjukról, majd kiscsoportos beszélgetések formájában személyesen is lehetett őket kérdezni. Délután a Bölcs Kavics  csapata tartott egy workshopot mesterséges intelligencia témában. A program utolsó részében a…

Nagyköveteink beszámoltak arról, hogy ők milyennek látták a Lányok Napja 2017 programot. Barack a Google-hoz látogatott… Eszter a barátnőivel a Possible-nél járt… Eszti az evosoft Lányok Napja programjáról készített egy videó-beszámolót…

© 2015 Nők a Tudományban Egyesület. Minden jog fenntartva.