A Megtervezem: Okosjövő lányoknak program pályázatot hirdetett a shadowing programban résztvevő, 12-18 éves székesfehérvári és környékbeli lányok számára.

A pályamunkák készítői  lehetőséget kaptak az őszi szünet során egy izgalmas Okosjövő táborban való részvételre és a legjobbak meghívást kaptak a novemberi gálarendezvényre is, ahol megünnepeltük és díjaztuk őket.

Kik adhattak be pályázatot?

A Megtervezem: Okosjövő lányoknak shadowing programban résztvevők pályamunkáit vártuk!

A pályamunkák készülhettek egyénileg vagy legfeljebb 2-3 fős csoport együttműködésében is.

A pályázat célja

–   A shadowing napon szerzett tapasztalatok elmélyítése, a metareflexió elősegítése, az élmények tudatosítása a pályázatot elkészítő lányokban.

–   A pályázat a nyilvánosságra kerülő pályamunkák esetén az élmények megosztásával a támogató kortárs közösség kialakítását is elő kívánja segíteni.

–   Segédlet ahhoz, hogy a pedagógusok a shadowing napon részt vett diákok tapasztalatait és élményeit megismerjék, és így a programot az osztálytermi illetve tanórán kívüli munkához kapcsolhassák.

–   A pályamunkák megjelenhet az egyes iskolák honlapjain is, ezzel is elismerést kínálva az intézményeknek, egyúttal pedig népszerűsítve a programot.

–   A program tapasztalatainak megismertetése másokkal: egyfelől a gálaműsoron való bemutatás során, másfelől pedig a közösségi médián keresztül (például Facebook).

–   A pályamunkák visszajelzést kínálnak a Megtervezem: Okosjövő lányoknak programban résztvevő cégek és egyéb partnerek számára is a shadowing napok sikerességéről.

–   A pályamunkák megismerésével tapasztalatok nyerése az egyes shadowing programokról, és az azon résztvevő lányok élményeiről, elsősorban a Megtervezem: Okosjövő lányoknak program értékelése és továbbfejlesztése céljából.

–   A pályamunkák értékelése képezi az alapot a gálarendezvényre és az Okosjövő táborba való meghívásokhoz: a legkiválóbb pályamunkák készítői kapnak lehetőséget ezeken a programokon való részvételre.

A pályázatnak nem célja, hogy könnyen elérhető, egyszeri visszajelzést és örömet jelentő ajándékokkal kecsegtesse a résztvevőket, ehelyett olyan továbblépési lehetőségek felé kívánt kaput nyitni, amelyek a programban résztvevők további bevonódását, fejlődését, előrelépését segíthette, és amelyek mind a Megtervezem: Okosjövő lányoknak program fenntarthatósága, mind az egyéni résztvevők boldogulása (esetleges későbbi karrierje) szempontjából fontos kapcsolatteremtést és hálózatosodást segíthetik elő.

A pályázat nyertesei

Harmadik helyezést értek el:

  • Varga Regina és Molnár Csenge (Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium), akik a Videotonnál átélt élményeiket osztották meg egy képes beszámoló formájában.
  • Mach Luca (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium), aki a Grundfos-nál tett látogatásáról készített képes beszámolót.
  • Édes Virág (Ciszterci Szent István Gimnázium), aki a Grundfos-nál tett látogatásáról készített prezentációt.
  • Boza Boglárka és László Laura (Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium), akik egy képes magazint készítettek az IBM-nél tett látogatásukról.
  • Jakab Georgina (Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola), a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként két helyszínen is volt az idén, az Arconic Köfém Kft-nél és az Innoskartnál, az Innoskártnál tett látogatásáról készített prezentációt.

Második helyezést értek el:

  • Schmidt Viktória és Kovács Rebeka (Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium), akik az Óbudai Egyetemnél Seebauer Mártát követték és erről készítettek közösen egy prezentációt.
  • Kasnya Csilla (Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola), aki az Arconic-Köfémnél tett látogatásáról készített egy reklámot.
  • Mátó Gréta (Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola), aki már tavaly is díjazott volt, az Arconic-Köfém Kft-nél tett látogatásáról készített kisfilmet, egyedül ő számolt be kisfilm formájában az élményeiről.
  • Mádi Rebeka (Ciszterci Szent István Gimnázium), aki két helyszínen, az Arconic-Köfémnél és a Masterplastnál járt és arról, illetve a shadowing programról készített egy szakszerű képes prezentációt.
  • Berczeli Sára (Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium), aki egy prezentáción keresztül számolt be az IBM-nél tett látogatásáról, az IBM különdíját kapta, melyet Fajkusz Ferenc, az IBM Globális Szolgáltatásfejlesztési vezetője adott át.

Első helyezést értek el:

  • Aschenberger Panna (Teleki Blanka Gimnázium), aki a Materplastnál járt és a Megtervezem programról készített egy figyelemfelkeltő, népszerűsítő infografikát.
  • Forczek Bianka és Molnár Jázmin (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium), az IBM-nél jártak, és az ottani programot örökítették meg  infografikában angol és magyar nyelven is.
  • Hendlein Tímea (Vasvári Pál Gimnázium), aki az IBM-nél járt és a „Megtervezem” programnak prezentáció segítségével készített egy nagyon tetszetős jól felépített népszerűsítő anyagot.
  • Szabó Enikő (Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium), aki a Grundfos-nál tett látogatást egy képes prezentációval pályázott, amiben verslábakba szedve meséli el átélt élményeit.
  • Szabó Tímea (Ciszterci Szent István Gimnázium), aki a Grundfos-nál járt, és egy animált prezentációt készített.
  • Szatmári Eszter (Vasvári Pál Gimnázium), aki az IBM-nél járt, szakmailag kiváló képes beszámolót készített.

Gratulálunk!

A ♀tervezem program nem jöhetett volna létre az amerikai egyesült államokbeli AAUW szakmai szervezet és az Alcoa Alapítvány nagylelkű támogatása nélkül.