EN

Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya az IUPAC megalapításának 100. évfordulója alkalmából több rendezvényt szervez 2019-ben. Ezek egyike volt a  “Kutató nők a kémiában” eseményünk,  mely a kémikus (vegyész, vegyészmérnök, biomérnök, egészségügyi mérnök) kutatónők munkáját igyekszik támogatni. A rendezvényen sikeres női kutatók osztották meg tapasztalataikat a fiatalabbakkal, doktorandákkal és posztdoktorokkal. 

A résztvevők  Dr. Balázsi Katalin, MTA EK Vékonyréteg-fizika osztály vezetője, NaTE elnök, Paksi Veronika, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet, Tudományos segédmunkatársa és Dr. Simon Ferenc, egyetemi tanár, BME TTK Fizikai Intézet, igazgatóhelyettes előadását hallgathatták meg, majd kérdezhettek az előadóktól.

A kémiai területen dolgozó kutató hölgyek, PhD hallgatók helyzete speciális: a karrier megőrzése gyerekvállalás mellett a szokásosnál is több tudatosságot igényelhet.

Kevés olyan közeg van, ahol a kémiai területen tanuló doktoránsok, végzett PhD hallgatók beszélhetnek a családalapítással kapcsolatos félelmeikről, és nemcsak elmondhatják a kételyeiket, de azokra gyakorlatias és valós választ is kapnak.

A kutató nők a kémiában program egy hiánypótló kommunikációs csatornát hozott létre sikeres kutatónők és fiatalabb társaik között. Külön érdeme a programnak, hogy nemcsak nők beszéltek egymás között, hanem férfiak is helyet kaptak a párbeszédben, mely felhívta a figyelmet arra, hogy a női munkavállalók nehézségei a férfi kollégák problémái is, így a megoldás mindkét fél, mindkét nem együttes igénye. 

“Kissé szkeptikusan álltam a programhoz, de üres szócséplés helyett, egy gyakorlatias megközelítéssel találkoztam. Itt nem a feminizmusról, és a nemek közötti ellentétekről volt szó, hanem óvódák, bölcsődék létrehozásáról, gyerekbarát munkakörnyezet kialakításáról, a kutatói pálya tudatos tervezéséről. 

A kutató nők a kémiában program ebben az évben egy szűkkörű rendezvényre sikerült, viszont őszintén remélem, hogy hamarosan nagyobb közönség előtt is megrendezésre kerül, és megőrzi ezt az objektív és pragmatikus jellegét.”

Barczikai Dóra, PhD hallgató , SOTE, Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola

Megosztás:

© 2024 Nők a Tudományban Egyesület | Minden jog fenntartva.