07
december
17:00 — 20:00
A Grund
A Grund, Nagytemplom u. 30, Budapest, 1082, Magyarország
Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

A SCIndikátor tudománykommunikációs programunk célja, hogy megtalálja a tudomány új arcait, olyan egyetemistákat és Phd hallgatókat, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan mutatják be a tudományos és technológiai szenvedélyüket, kutatási területüket. A program célja az is, hogy a tudomány kijusson a tantermek falain  kívül és megmutassa, hogy az szórakoztató is lehet.

A program következő állomásaként megtartjuk az elődöntőt, ahol a szakmai zsűri kiválasztja azt a 12 résztvevőt, akiket már személyre szabott ingyenes mentori támogatással segítjük a Science Show jellegű március végén megrendezésre kerülő döntőig.

Az előválogatás során a SCIndikátor programba bejutott résztvevők egy ingyenes alapozó tréningensorozaton (csapatépítés és motiváció, drámapedagógia, jog, etika) vehettek részt, mely során szakemberek segítségével sajátíthatták el a helyes beszédtechnikát, és fejleszthették az előadásmódod. A tréning hatékony segítséget nyújtott ahhoz, hogy magabiztosabban szerepeljenek nyilvánosan, és hatásos, meggyőző előadásokat tarthassanak.

További információk a program weboldalán:

scindikator.hu

[email protected]

 

Megosztás:

Részletek

Dátum:
2017-12-07
Időpont:
17:00 - 20:00
Organizer:
NaTE
Telefon:
+36209361365
E-mail:
hello@nokatud.hu
Organizer Website:
View Szervező Website

Következő eseményeink

25
április

Lányok Napja 2024

08:00 — 17:00
@ Országos esemény
ÉRDEKEL