Időpont
Dátum: 2017. március 03.
15:30 - 18:30

Helyszín
Magnet Bank - Székesfehérvári Közösségi Pont


Egyesületünk Megtervezem: Okosjövő lányoknak programjának következő állomásaként 2017. március 3-án gondolatébresztő műhelybeszélgetést kezdeményez „World Café” jelleggel a Magnet Bank Székesfehérvári Közösségi Pontjába. 

 A rendezvényt kettős céllal szervezzük. Szeretnénk megvitatni a második éve futó Megtervezem program eddig lezajlott elemeit illetve a folytatásának lehetőségét, emellett a fogadó intézmények, a városvezetés, közép- és általános iskolák felnőtt és diák képviselőt arra kérjük, hogy osszák meg velünk és egymással terveiket, kezdeményezéseiket, véleményüket és tapasztalataikat arról, hogy hogyan lehet a műszaki, természettudományos pályákat vonzóvá tenni a fiatalok, és ezen belül a lányok és nők számára.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérjük, hogy részvételi szándékát regisztrációs felület kitöltésével jelezze!

A ♀tervezem program nem jöhetett volna létre az amerikai egyesült államokbeli AAUW szakmai szervezet és az Alcoa Alapítvány nagylelkű támogatása nélkül.

 

 

 

Megosztás:

© 2015 Nők a Tudományban Egyesület. Minden jog fenntartva.