16
január
All Day
Budapest
Budapest, Magyarország
Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

A kerekasztal-beszélgetés

a Nők a Tudományban Egyesület, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Innovációs Hivatal szervezésében valósult meg.

A megnyitó beszédet Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára tartott,aki beszédében elmondta, hogy az Európai Unió 2020-ra a jelenlegi kutatói létszám uniós szinten további egymillióval kívánja növelni, s ezt a növekedést egyebek mellett a női tudósok foglalkoztatását segítő programokkal akarják elérni. Az eseményt Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettese moderálta.

A fórumon aláírták a Nők a Tudományban Egyesület és a Nemzeti Innovációs Hivatal együttműködési megállapodását is, melynek értelmében a 2014-2020 közötti időszakban együttműködnek olyan társadalmi innovációs folyamatok elindításában és előre vitelében, amelyek segítik a nők esélyegyenlőségének megvalósulását a kutatás-fejlesztés és az innováció területén is.

A beszélgetésről bővebben

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak:

  • Dr. Ailer Piroska, Rektor, Kecskeméti Főiskola
  • prof. Csépe Valéria, Főtitkár-helyettes, Magyar Tudományos Akadémia
  • Csuzdi Szonja, Főosztályvezető, Nemzeti Innovációs Hivatal
  • Dr. Groó Dóra, Elnök, Nők a Tudományban Egyesület
  • Dr. Szepessy Edit, Alapító, Belgiumi Magyar Tudósklub
  • Mészáros Csaba, Elnök-vezérigazgató, evopro-group
  • Dr. Ábrahám László, Alelnök, Együtt a Jövő Mérnökeiért
  • Gacsal József, Alelnök, Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége
  • Dr. Hanula Barna, dékán, Széchenyi István Egyetem
  • prof. Kondorosi Éva. Intézetigazgató, MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézet

Groó Dóra, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke szerint fontos megismertetni a fiatalokat a kutatói munkával, hogy valós információk és életszerű benyomások alapján dönthessenek a továbbtanulásról. Az egyesület több programmal is, többek között a Lányok Napjával támogatja ezt a célt.

Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora felvetette azt a sokat idézett problémát, miszerint a nőknek még ma is sokszor választani kell a kutatói pálya és a család között – legalábbis ez a félelem tartja magát a fejekben, ami sok fiatalt elriaszt ettől a pályától, mivel nem tudják pontosan, mire számíthatnak ezen a pályán.

Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért szerveződés alelnöke a nők munkavállalásának támogatását hangsúlyozta, kiemelve azokat az eszközöket, amelyek segítik a karrier és a család közötti egyensúly megteremtését, úgymint távmunka, munkaidő-kedvezmény lehetőségét, céges vagy a munkahelyhez közeli óvodák, bölcsődék, a gyes megosztását anya és apa között.

Szepessy Edit kutatóorvos, a Belgiumi Magyar Tudósklub alapító tagja online vett részt Brüsszelből a beszélgetésen. Szintén a rugalmas munkakörülmények fontosságát hangsúlyozta.

Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese a 2009-ben elindított Lendület programról beszélt, amely a kimagasló tehetségű fiatalok támogatására jött létre, s többek között a gyermeket nevelő kutatókat is támogatja.

Kondorosi Éva akadémikus felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg Magyarországon a társadalom előítéletes azokkal a családokkal szemben, ahol az apa marad otthon a gyes alatt ezzel támogatva a nő karrierjét, mivel nálunk még nincs hagyománya ennek a modellnek.

Cséfalvay Zoltán a fórum lezárásaként hangsúlyozta a pozitív példák bemutatásának jelentőségét, hiszen ezek segítségével tudjuk hosszabb távon leküzdeni a fentebb felsorolt problémákat.

Megosztás:

Részletek

Dátum:
2014-01-16
Esemény kategóriák:
,
Organizer:
NaTE
Telefon:
+36209361365
E-mail:
hello@nokatud.hu
Organizer Website:
View Szervező Website

Következő eseményeink

25
április

Lányok Napja 2024

08:00 — 17:00
@ Országos esemény
ÉRDEKEL