2017 elején, az Educatio kiállításon odamentem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem standjához, hogy érdeklődjek a továbbtanulási lehetőségekről. Teljesen véletlenül az ITK-sokhoz álltam be, ahol szóba elegyedtem az egyik kiállítóval, akiről kiderült, hogy a Pázmány ITK-n végzett és most mérnök. Mivel érdekel a bionika, így rákérdeztem, hogy nincs-e esteleg valami kutatási lehetőségük számomra. Legnagyobb meglepetésemre a…

Nagykövetek mesélnek arról, nekik mi az eddigi STEM sztorijuk, hova vezet, és miért fontos nekik is a Lányok Napja! Sziasztok! Kasnya Csilla vagyok, a Nők a Tudományban Egyesület egyik székesfehérvári nagykövete. Már kiskoromban is érdekelt a matematika ezért, már az első osztályt is egy matekos suliban kezdtem. 8.-os koromban mentem el először Lányok Napjára az…

Sustainergy V.- Nemzetközi Megújuló Energia Ifjúsági Verseny A verseny országos fordulója után február 14-21 között került megrendezésre idén már 5. alkalommal a Sustainergy verseny Izraelben. A csapatok tagjai a verseny előtt nem is ismerték egymást, minden csapatban volt mind izraeli, mind másik országból származó 11.-12.-es diák. Összesen 12 ország mérkőzött meg, az idei téma keretein…

Egy héten át 40 cseh, lengyel, szlovák és magyar középiskolás lány arra vállalkozott, hogy megtervezik a jövő városát a makerspace.hu alkotóműhely nagykovácsi telephelyén.  A lányokat személyes érdeklődésük alapján több csapatra, feladatkörre osztották, ami alapján kellett a különböző területekre koncentrálniuk, mint az ipar, az élelmezés, egészségügy, közlekedés, oktatás, energiagazdálkodás, de az otthon rekreáció is jelen volt….

© 2015 Nők a Tudományban Egyesület. Minden jog fenntartva.